Archilak Mérnöki Szolgáltató Kft.

Az Archilak Mérnöki Szolgáltató Kft. 2010-ben alakult, az ügyvezető korábbi tervezési, műszaki ellenőri feladatainak folytatására, bővítésére. Fő tevékenysége az építőiparhoz kapcsolódóan építésztervezői, generáltervezői, és műszaki ellenőri feladatok ellátása. Jellemzően fiatal, az újításra nyitott építészmérnökökkel dolgozunk, jelenleg 5 fő alkotja tervező csapatunkat, alkalmanként 1-2 gyakornokkal kiegészülve.

Megrendelőink között önkormányzatok, magánszemélyek, és kollégák mérnöki irodái a meghatározók.

A tervezési feladatok, megbízások körében szerepelnek új építésű családi házak, vendéglátó-szolgáltató épületek, ipari létesítmények, üzemcsarnokok, középületek, és sportlétesítmények.

Generáltervezőként, a megfelelő gyakorlattal, és szakmai tapasztalattal – szakági alvállalkozók részvételével – komplex építési engedélyezési, majd ebből származtatott tender, és kivitelezési tervek készítését is vállaljuk, így adott esetben egyes projekteket az indulástól a „szalag átvágásig” végig tudunk kísérni.

A Műszaki ellenőri feladatok ellátása cégünk másik fő tevékenységi köre, szükség szerint az ehhez kapcsolódó szakági műszaki ellenőrök is rendelkezésre állnak. Önállóan, és nagyobb mérnöki irodák megbízásából lehetőségünk nyílt már számos komoly beruházást megismerni, műszaki ellenőrizni.

A tervezési feladatokat  az aktuális pályázati rendszerekhez igazodva készítjük. A pályázatírás ugyan nem szerepel a tevékenységi körünkben, viszont a tervek előkészítésénél igyekszünk azokat az aktuális pályázatnak megfeleltetni, a pályázat készítőjével egyeztetni.

Az Archilak Mérnöki Szolgáltató Kft. tervezési szakmai gyakorlat helyszíneként akkreditálva van a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán, illetve a Debreceni Egyetem Műszaki Karán.